csányi sándor

Csányi Sándor az OTP osztalékfizetéséről beszélt

Csányi Sándor az OTP osztalékfizetéséről beszélt

Ugyan sok a bizonytalanság, de Csányi Sándor szerint az OTP új profitrekordot állíthat be az idei évben, miután az első félév kifejezetten erősre sikerült. A bankvezér a VG-nek arról is beszélt, hogy a milyen feltételei vannak az osztalék felemelésénék.

Csányi Sándor és a bank vezetői OTP részvényeket hívtak le

Csányi Sándor és a bank vezetői OTP részvényeket hívtak le

Az OTP a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy augusztus 10-én Csányi Sándor, valamint a bank igazgatóságának tagjai is kedvezményes részvényvásárlási program keretében OTP részvényeket hívtak le. Emellett a bank az igazgatósági tagok részvényeladásáról is beszámolt.

Jelentős részvénycsomagokat kaptak az OTP vezetői

Jelentős részvénycsomagokat kaptak az OTP vezetői

Több bejelentés is érkezett ma az OTP-től, a cég vezetőinek részvénytranzakcióira vonatkozóan. Ezek nagyrészt a vezetőség részvényszerzéseiről szóltak, azonban két jelentősebb részvényeladásról is bejelentést tett a bank.

Eladta magánegyetemét Gattyán György

Eladta magánegyetemét Gattyán György

Június 1-jével új tulajdonosa van a Kodolányi János Egyetemnek, az egyik leggazdagabb magyarnak számító Gattyán György az intézményt egy székesfehérvári konzorciumnak adta tovább - derül ki a Docler Holding közleményéből.

380? 400? Meddig tarthat a forint mélyrepülése?

380? 400? Meddig tarthat a forint mélyrepülése?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsorban három témánk volt. Az első, hogy hosszan tartó erősödés után nagyot gyengült a héten a forint. Arról, hogy mi mozgatja most a magyar fizetőeszköz árfolyamát, és hol lehet az esés vége, Beke Károlyt, lapunk makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. Mai második témánk, hogy mostanra rendelkezésre áll a tőzsde prémium kategóriájába tartozó vállalatok felső vezetőinek javadalmazása. Ezzel kapcsolatban Nagy Viktor, a Portfolio Részvény rovatának vezető elemzője volt a vendégünk. Végül pedig Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének elnöke válaszolt kérdéseinkre, akit más témák mellett a benzinárstop kivezetése óta eltelt közel féléves regenerációs időszakról kérdeztünk.

Megjelent a 100 leggazdagabb magyar listája, mutatjuk a százmilliárdokat

Megjelent a 100 leggazdagabb magyar listája, mutatjuk a százmilliárdokat

660 milliárd forintra becsült vagyonával Mészáros Lőrinc Magyarország leggazdagabb embere a ma megjelent „A 100 leggazdagabb magyar 2023” kiadvány szerint. A második helyen 610 milliárd forinttal Csányi Sándor, a harmadik helyen 460 milliárd forinttal Felcsuti Zsolt áll. Az infláció felett nem sokkal, átlagosan 29%-kal tudta növelni a vagyonát az első 20 helyezett, összesített vagyonukat 4592 milliárd forintra becsülik, míg a 100 leggazdagabbnak 7655 milliárdja van.

Nagy Márton üzent Csányi Sándornak

Nagy Márton üzent Csányi Sándornak

Csányi Sándor OTP-vezér már több ízben kritizálta a kormány által bevezetett kamatstopot, legutóbb a bank éves közgyűlése után nevezte "teljesen értelmetlennek" az intézkedést. Erre reagálva most megszólalt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki az Indexnek nyilatkozva azt mondta, "Csányi Sándor örüljön a kamatstopnak, ennek hiányában sokkal roszabb lenne a helyzet".

Nagyot ment az OTP - Olcsó vagy drága most a részvény?

Nagyot ment az OTP - Olcsó vagy drága most a részvény?

Nagyot ment az elmúlt napokban az OTP, aminek több oka is van, hiszen Csányi Sándor is tett optimizmusra okot adó kijelentéseket a közgyűlésen, a bank nagy volumenben veszi a saját részvényeit, ráadásul a részvények technikai képe is jól néz ki. Megnéztük, hogy olcsók vagy drágák az OTP részvényei.

Összeálltak a csillagok, kilőtt az OTP

Összeálltak a csillagok, kilőtt az OTP

A tegnapi 3,5 százalékos emelkedést követően ma is remekül teljesít az OTP részvénye, kimondottan magas forgalom mellett zsákolják a befektetők a nagybank részvényét. Számos okot fel tudunk sorolni az emelkedés mögött, egyrészt technikai hatásnak is betudható a rali, de több kedvező történésről és megszólalásról is számot tudunk adni az OTP-vel kapcsolatban.

Remekel az OTP a közgyűlés után

Remekel az OTP a közgyűlés után

A nemrég lezárult közgyűlés után kifejezetten magas forgalom mellett veszik a nagybank részvényét, közel 2 százalékos már a plusz az OTP jegyzésénél. A közgyűlésen többek között elmondta Csányi Sándor vezérigazgató, hogy nem minősül stratégiai befektetésnek Oroszország, elhanyagolható hatása lenne, ha le kellene írni.

Csányi Sándor: nem lesz könnyű 2023, de a nehezén már túl vagyunk

Csányi Sándor: nem lesz könnyű 2023, de a nehezén már túl vagyunk

Ma tartotta éves rendes közgyűlését az OTP Bank, amelyen a határozati javaslatok megszavazása mellett Csányi Sándor beszélt a tavalyi évről, a kilátásokról, a kamatsapkáról, a bankcsődökről és az orosz tevékenységről is. A közgyűlés elfogadta a részvényenkénti 300 forintos osztalékot, ami a jelenlegi árfolyammal számolva 2,9 százalékos osztalékhozam.

Így keresett Bill Gates egy nap alatt többet, mint Csányi Sándor teljes vagyona

Így keresett Bill Gates egy nap alatt többet, mint Csányi Sándor teljes vagyona

Mosolyogva pillanthatott rá a Microsoft grafikonjára tegnap Bill Gates, miután a részvény kilőtt az első negyedéves gyorsjelentést követően. De nem csak az árfolyam lőtt ki, hanem Gates vagyona is, hiszen a meglévő részvénycsomagja durván 2 milliárd dollárral (közel 700 milliárd forint) lett értékesebb. Perspektívába helyezve ezt a számot, a leggazdagabb magyarnak számító Csányi Sándor teljes vagyona a becslések szerint 540 milliárd forint körül volt tavaly.

Csányi Sándort a Magyar Szent István-renddel tüntették ki

Csányi Sándort a Magyar Szent István-renddel tüntették ki

A legmagasabb rangú magyar kitüntetést, a Szent István-rendet vehette át Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke pénteken Budapesten, a Sándor-palotában Novák Katalin köztársasági elnöktől.

Családi vagyonkezelőbe kezdte el átcsoportosítani vagyonát Csányi Sándor

Családi vagyonkezelőbe kezdte el átcsoportosítani vagyonát Csányi Sándor

Csányi Sándor és családja egy vagyonkezelő alapítványba csoportosította át egyes vagyonelemeit. A 2022 végén alapított Unity Vagyonkezelő Alapítvány látható a céginformációs rendszerekben is, az információkból pedig az is kiderült, hogy a MOM Parkban van a székhelye – írja a Telex.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.